33. fejezet

- Nem. - álltam meg, a földet fürkészve.

- Nem? - kérdezte, miközben felém fordult.

- Nem. - mondtam újra a szemébe, mire ő elmosolyodott.

- Ne is. - válaszolta. Kicsit meglepett a válasza. 

- Akkor meg minek kérdezed? - ráncoltam össze a szemöldököm, majd én is elmosolyodtam.

- Mert kíváncsi voltam, hogy tényleg-e. Tényleg? - kérdezte megint.

- Igen! - mondtam már nevetve, majd tovább sétáltunk.

- Akkor jó. - nyújtotta rám a nyelvét, mire én vállba bokszoltam. 

- Őrült vagy! - mosolyogtam rá. Nagyon örültem, hogy itt van nekem. 

- Tudom. - kacsintott rám. - Gyere! - húzott maga után. Csak mentünk és mentünk, már azt sem tudtam hogy hol vagyunk.

*

- Hol is vagyunk pontosan? - állam meg, majd Gwen felé fordultam.

- Én sem tudom. - válaszolta nevetve. Ekkor felnevettem, s követtem Gwent. Nem tudtam merre megy de bíztam benne. Meglátott egy telefonfülkét, és megindult felé. Elkezdett felmászni a tetejére, mire én újra felnevettem.

- Gwen, gyere már le onnan! Ahogy ismerlek úgyis leesel. - mondtam neki, mikor végre befejeztem a nevetést. Gwen a telefonfülke tetején állt. Összefontam karjaim és ugy pillantottam felé, vártam arra hogy mikor fog leesni.

- És ha nem? - kérdezte felvont szemöldökkel.

- Akkor fizetek egy fagyit.  - válaszoltam egyszerűen, mire Gwen megcsúszott és hatalmasat borult. Rögtön odasiettem, hozzá. Megint nevetett. Hihetetlen. Neki semmi sem fáj?

- Normális vagy? - kérdeztem, majd kezemet nyújtottam és felsegítettem. 

- Nem, mert már nem kapok fagyit. - mondta nagy szemekkel, mire elmosolyodtam. Ekkor megcsörrent a telefonom. - Ez tuti a tiéd, én nem is hoztam el a telefonom! - bólintottam, majd kivettem a zsebemből. Bradfordi Bad Boy - állt a kijelzőn. Ezt vajon mikor írta át? Nem foglalkoztam vele, felvettem.

- Szia An. Hol vagytok? - kérdezte a srác.

- Épp a városban vagyunk. 

- Gyertek haza! Lécci. - mondta kicsit könyörögve, mire elmosolyodtam.

- Menjünk haza? Elvagytok nélkülünk, nem vagytok gyerekek! 

- De éhesek vagyunk! - mondta gyerekesen.

- Főzni is tudtok. - mondtam, majd sóhajtottam. Ekkor Gwen kikapta a kezemből a telefont és a füléhez emelte.

- Hellóka! Oh, te kis nőcsábász! Mi a helyzet? - kezdte, mire én csúnyán néztem rá, bár szerintem észre sem vette. - Nőhiány, mi? Hol maradnak a pasibulik? Chh. Akkor már érthető. Hazamegyünk, de An csinál kaját. Szia! - nyomta ki majd a kezembe tette a mobilt.

- Hééééééééééé! - mondtam neki durcisan majd rányújtottam a nyelvem.

- Te főzöl, asszony! - vágta rá. Ezért még kap. 

*

- Megjöttünk! - mondtuk egyszerre, mire mosolyogva összenéztünk a lánnyal. 

- Gwen, neked mi van a lábadon? - kérdezte Harry, mire mindenki Gwen lábára pillantott.

- An, ments meg. - nézett rám, mire elmosolyodtam, s Gwenre kacsintottam.

- Gwen hozta a formáját. - mondtam mosolyogva a többieknek, mire mindenki kérdőn nézett rám. - Felmászott egy telefonfülkére. - nevettem el magam a mondatom végére. A fiúk mikor felfogták mit mondta, hatalmas nevetésben törtek ki. Niall lépkedett le a lépcsőről, mosolyogva nézett végig rajtunk majd megakadt a szeme rajtam. Hirtelen minden eszembe jutott, amit eddig Zaynnek és Gwennek sikerült elfelejtetnie velem. Niall halványan mosolygott rám, ekkor lebiggyesztettem a fejem. Nem bírtam rá nézni. 

- Na csinálok valami kaját. Valaki segít? - mindenki nagy szemekkel nézett rám. - Éreztem. - legyintettem egyet, mire megint felnevettek. - Lusta népség! 

Bementem a konyhába. Nem nagyon tudtam mit főzzek. Hirtelen felindulásból spagettit kezdtem el csinálni. Éppen a tésztát főztem ki mikor lépteket hallottam. A hang irányába fordultam és Niallt pillantottam meg, hogy felém közeledik. Hirtelen visszafordultam. 

- An. Kérlek. - mondta halkan, majd kezét a vállamra tette. Kicsusszantam alóla, mire sóhajtott egyet. - Nagyon sajnálom! Kérlek bocsáss meg! Anette! 

Szemeimbe könnyek gyűltek. Nem tudtam megszólalni. Tovább kevergettem a szószt, majd a tésztát egyszerre. Niall nagyot sóhajtott, de nem ment el. Nyakamba éreztem leheletét, illata orromba szökve elkábított. Hiányzott, nagyon hiányzott.

- Akkor segítek. - mondta, majd átvette a szósz kevergetését. 

*

- Jó étvágyat! - mondtam, az asztalhoz leülve. Mindenki nekilátott az evésnek, én pedig kíváncsian vártam a reakciókat. Letették a villát, de nem szóltak semmit. Aggódva fürkésztem az arcokat. - Na milyen? - nem szólalt meg senki. - Ne húzzátok már az agyam! Ennyire rossz?

- Nagyon finom! - szólaltak meg majd egyszerre.

- Ajj de hülyék vagytok! - lélegeztem fel megkönnyebbülve, majd én is nekiláttam az evésnek. A többiek jól szórakoztak azon, hogy mennyire megrémültem.

A kajálás után felmentem Niall szobájába. A mobilomat tettem fel töltőre, mikor nyitódott az ajtó. 

- Kimennyek? Bocsi, hogy itt vagyok... - kezdtem el mondani. Kicsit zavart, hogy én mindig Niall szobájába vagyok, közbe neki kéne ott lenni, hiszen az övé és nekem kéne a vendégszobában.

- Velem jönnél egy percre? - kérdezte kis izgalommal a hangjában. Kicsit hezitáltam, majd bólintottam. Szemei felragyogtak, majd boldogan bólintott és elindult az erkély felé. Az ajtó előtt megállított és bekötötte a szemeim egy kendővel.

- Léccives ne vedd le amíg nem szólok! - mondta, mire én bólintottam. Kivezetett az ajtón majd otthagyott. Megfogtam a korlátot, majd a friss levegőt beszippantva várakoztam. Pár másodperc múlva meghallottam Niall hangját.

- Leveheted. - mondta majd gitár hangját hallottam. Izgatottan levettem a kendőt, majd lenéztem. Az előttem álló látvány megdobbantotta a szívem és egy könnycsepp fordult ki a szememből.

Niall a Little Things-t énekelte. Körülötte gyertyákkal kirakva a Sorry és az I love Anette felirat. Csak néztem és patakokban folytak a könnyeim. Gyönyörű volt. 

Lerohantam a lépcsőn, ki a kertbe, s egyenesen Niall karjaiba rohantam. Nyakánál fogva átöleltem, s ő megpörgetett a levegőben. 

- Nagyon sajnálom. Megbocsátasz nekem? - kérdezte, mire annyira elengedtem, hogy a szemeibe tudtam nézni, melyek kíváncsiságtól és türelmetlenségtől csillogtak. - Na? - kérdezte, mire elmosolyodtam majd megcsókoltam. Ahogy ajkaink összeértek kirázott a hideg, a gyomromban újra táncra keltek a pillangók. Niall belemosolyogott a csókunkba.

- Nagyon szeretlek! - mondta teljesen őszintén.

- Én is téged! - mondtam majd átöleltem és a gyertyák felé néztem. - Ezt tényleg mind nekem csináltad? - kérdeztem kissé meghatódva.

- Csak neked szerelmem! - mondta, mire egy újabb könnycsepp hagyta el a szemem, s boldogan fordultam felé. Egy puszit adott a számra, majd erősen magához szorított.