Nem szokásom hallgatózni, de nem bírtam csak ugy tovább menni, mintha nem hallottam volna semmit. Ottmaradtam az ajtóban, s tovább figyeltem.
- De miért tetted? - hallottam Gwen halk hangját.
- Nem..nem tudom.
- Csodálkozol ha még meg is pofoztalak miatta? Csodálkozol? Lesmároltál valami útszéli senkit, mert sokat ittál, vagy olyan kedved volt! Most nekem kérlelsz, hogy bocsájtsak meg, ne ide gyere, menj szépen a barátnődhöz, neki mondd amit akarsz. Menj innen. Nem tudok rád nézni. Most derül ki, hogy akkor még tudtad is mit csinálsz, még így is van képed nem elmondani neki? Még így is? - ekkor nagy levegőt vett a lány. - Csalódtam benned. Most menj el. Mondd el neki. Ne tedd tönkre az életét.
Ekkor már nem bírtam tovább, kitört belőlem a keserves, fojtogató sírás. Az ajtó nyitódott, s ahogy megláttam életem szerelmét gondolkodás nélkül elkezdtem futni.
- Anette ne menj el! Kérlek! - ordított utánam Niall. Hangja belemart a lelkembe. Én teljes szívemből szerettem és ő csak úgy megcsal? Ennyit értem neki?
Kirontottam az ajtón, majd azzal sem törődve hogy pizsamába vagyok, hogy jéghideg van kint, hogy már nem sokáig bírom, csak futottam és futottam. Ki akartam szaladni a világból. Miért tette ezt velem? Mit ártottam neki?
- An! Állj meg! AAAN! - hallottam Gwen hangját magam mögött, de nem tudtam megállni. Csak futottam, futottam, s már levegőt is alig kaptam.
Aztán nem bírtam tovább. Erőtlenül estem a földre. Egy sortban és egy pólóban feküdtem a jég hideg úton, szívembe maró érzés nyílalt. Inkább meghaltam volna, mint hogy így éljek. Én teljes szívemből szerettem. TELJES SZÍVEMBŐL!
Ekkor elsötétült minden, és csak azt éreztem, hogy valaki leguggol mellém és szólongat.
*
- Mikor fog felkelni? Mondjon már valamit! - hallottam Gwen hangját. Nem tudtam hol vagyok, de nem fáztam. Szívemből kitéptek egy darabot, ezt éreztem. Szemeim próbáltam kinyitni, de minden fehér volt. Pislogtam párat. Fehér falak. Nane. Kórházat ne. Utálom a kórházakat.
Gwen pillantottam meg, amint fel s le járkál. Nem volt erőm felülni, csak a lány nevét próbáltam kinyögni.
- Gwen. - hangom erőtlen, s halk volt. A lány egy pillanat alatt mellettem termett, kezemet megszorította. Ekkor megjelentek mellette a fiúk is. Ahogy megpillantottam Niallt, szívembe belemart valami, s újra rám tört a keserves sírás. Nagyon fájt. Nagyon nagyon fájt.
- Menny ki! - suttogta halkan Gwen neki.
- De...én... - kezdte, de a lány közbe vágott.
- Menny ki. MOST! - mutatott az ajtó felé. A fiú rám nézett, szemeiből könnyek törtek elő, megfordult s kiment a szobából. Gwenre néztem. Szemeimből a könnyek még mindig nem álltak meg, s így néztünk farkasszemet a lánnyal.
- Mi történt? - nyögtem ki.
- Teljesen elgyengültél, és elestél. - mondta suttogva. Bólintottam, majd kis gondolkozás után megszólaltam.
- Mikor mehetek haza? - kérdeztem. Nem akartam visszamenni a fiúkhoz, de itt még annyira sem akartam lenni. Gwen megrántotta a vállát, mire Zayn rögtön megindult az ajtó felé.
- Megkérdezem. - halvány mosolyt küldtem felé, mire ő is egy mosollyal válaszolt. Síri csendben ültek körül a többiek, Gwen a kezemet szorította, de nem szólt egy szót se. Csend volt, s eszembe jutott minden ami történt. Szemeimbe újra könnyek gyütek, majd utat törve maguknak végig folytak az arcomon.
- Jó napot. Kérem menyjenek ki, egy két vizsgálatot még el kell végeznünk, aztán ha minden rendben haza is mehet a hölgy. - lépett be az orvos, majd kitessékelte a barátaim. Gwen megszorította a kezem majd kiment a többiek után.
Az orvos elvégzett egy pár vizsgálatot, majd kiment. A többiek halvány mosollyal léptek be hozzám, majd Liam megszólalt.
- Ha feltudsz kelni, akkor mehetünk is haza. De viszont pihenned kell, mert nagyon kimerültél és valószínűleg meg is fáztál. - bólintottam. A fiúk kimentek, csak Gwen és Zayn maradtak ott, hogy segítsenek. Felülni sikerült az ágyban, viszont állni már nehezen ment. Remegő lábakkal álltam, Zaynbe kapaszkodva, míg Gwen segített felvenni a ruháim.
*
- Gyere, segítek felmenni. - karolt át Zayn és Harry egyszerre, majd elindultunk Gwen után aki irányította a fiúkat. A szobába belépve megcsapott Niall illata. Nem örültem hogy ide hoztak, de most minden vágyam az volt, hogy lefekhessek.
Lefeküdtem az ágyba, betakaróztam. A fiúk kimentek, majd Gwen leült az ágy szélére.
- Köszönök mindent! - nem tudtam elmondani neki, mennyire köszönöm, ezt a pár szót is alig bírtam kinyögni.
- Aludj. - suttogta a lány, majd arcomat megsimította, felállt és kilépett a szobából.
*
Félálomban voltam, mikor valaki belépett a szobába. Leült mellém az ágyra, majd óvatosan megfogta a kezem. Megcsapott illata, s rögtön felismertem. Niall. Szemeimbe könnyek gyűltek, de nem mertem kinyitni, mert akkor kiszabadultak volna.
Még régen megfogadtam, hogy sosem sírok fiú miatt. Akkor még nem tudtam, hogy ez ennyire fáj, s nem tudok mit tenni, muszáj sírnom.
- Anette. Szerelmem. - suttogta, megszorította a kezem majd nagy levegőt vett. - Annyira sajnálom. Elmondhatatlanul. Nem akartam ezt tenni. Be voltam rúgva és... - ekkor már sírt. Hallottam a hangjából, s könnyei is az összekulcsolt kezünkre csepegtek. - megtörtént. Annyira sajnálom. Nem akartam. Ha most visszaforgathatnám az időt, el sem mennék a buliba. Ajj An. - még mindig sírt. - Nem akartam ezt. Nekem te jelented a világot. Teljes szívemből szeretlek. Sajnálom. - mozgolódott, majd felém hajolt. Egy puszit nyomott a homlokomra. Szemeiből rám csepegtek a könnyek, s az enyéim is kiszabadultak, s összefolytak az övéivel.
- Aaaan. Hoztam kaját, kelj fel, enned kell. - lépett be a szobába Gwen, a hangból ítélve. Niall rögtön elengedte a kezem és felállt. - Te mit keresel itt? - kérdezte Gwen, hangja nem volt nyugodt.
Niall egy szót sem szólt, csak kisétált a szobából. Kinyitottam a szemeim, felgyülemlett könnyeim kiszabadultak. Gwen odaült az ágyra, s megszorította a kezem. Összeszedtem magam, majd felültem. Az ölembe tette a kaját, aminek rögtön neki láttam. Délután lehet és még nem ettem semmit.
Gwen mosolyogva nézte, ahogy falom az általa elkészített ételt. Mikor befejeztem, megszólaltam.
- Köszönöm, isteni. - halvány mosoly húzódott a számra.
- Nincs mit. - mosolyodott el, majd felállt, felvette a tálcát és megindult kifelé, de ekkor utána szóltam.
- Gwen. - visszafordult, s kérdőn nézett rám. - Most mit tegyek? - újra könnye gyűltek a szemeimbe. A lány lerakta a tálcát az asztalra, majd odajött, befeküdt mellém az ágyba és válaszra nyitotta a száját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése