31. fejezet

- Niall most nagyon kivan. - nem értettem ezt miért mondta. Magam elé fordultam, s szemöldököm összehúzva gondolkoztam.

- Ezt nem válaszként mondtam, ne hogy azt hidd! - nézett rám megértően Gwen, majd rögtön folytatta. - A lényeg, hogy egy kicsit talán hanyagold Őt. Hadd jöjjön rá, hogy milyen fontos vagy neki! - a lány felé fordultam. Éretem, hogy olyat tervez, ami nekem nem fog tetszeni. Ami megfogja bántani Niallt...

- De ez olyan nehéz. - mondtam inkább magamnak.

- Persze, hogy az. - nézett rám megértően Gwen.

- Nem tudnám megtenni. - mondtam. Mindenféle gondolat cikázott a fejemben, de ezt biztosan tudtam. Nem tudnám megtenni.

- Pedig van ötletem, de gonosznak tartanád. - mondta s egy halvány mosoly húzódott a szájára.

- Le akarod ütni? - kérdeztem, s én is elmosolyodtam.

- Majd később. Hallani akarod? - kérdezte, szemeimet fürkészve.

- Igen. - bólintottam.

- Nehogy azt hidd, hogy azért csinálom, mert direkt neked akarok rosszat, nem. De van egy alanyunk, ebben az esetben a Bardfordi Rosszfiú, utána egy másik alany, amelyik a Te szerepedben van jelen, s őket így összerakva..hm..hm. - kezdte el felvázolni gondolatmenetét, amit nehezen de sikerült követnem.

- Nem! Én szeretem Niall-t, nem tudnám megtenni, ez nem én vagyok! - idegesedtem fel.

- Rosszul fogod fel. Zayn-el már így is jóban vagytok, nem is kell összejönnötök, csak ha kellene egy fiútámasz, hopp és ott van egy! Na, ki ő? Frappáns válasz, kedves Anette, Zayn az, ő kell most neked. Nem jöttök össze, nem használod ki, de a hülye ír rájön mit vesztett el, hisz melyik fiú nem féltékeny a másikra? Egyetértünk, mindegyik. - magyarázta el a dolgokat, majd felállt és egy biztató mosoly kíséretében elhagyta a szobát.

Gondolkozni, kezdtem. Most miért ne tehetném meg? Hiszen nem kell összejönnöm Zaynnel, meg nem is tudnék. És tökre igaza van Gwennek, Niall féltékeny lesz, és hátha akkor rádöbben. Hátha.

*

Este nyolc óra lehetett, mikor feltápászkodtam az ágyból és bementem a fürdőbe. Engedtem egy kád forró vizet, majd elterpeszkedtem benne. Nagyon jól esett. Fél óra üldögélés után kiszálltam a kádból, s felöltöttem magamra pizsamámat. Hajamat kifésültem, majd még kicsikét erőtlenül botorkáltam ki a fürdőből. Letettem a törölközőm a radiátorra. Elindultam az ágy felé, mikor lenyomódott a kilincs. Niall lépett be a szobába. Nem bírtam a szemébe nézni. Elindult felém, de én hátráltam. Nem tudtam ránézni, a szemébe meg főleg nem.

- Anette... - kezdte, mikor elfordultam. Szemeimbe könnyek gyűltek. Hiányzott. Az érintése, az ölelése, a csókjai. De erősnek kell lennem. Nem bocsáthatok meg csak így, mert akkor a végén még kihasználja ezt. Bár nem olyannak ismertem, aki kihasználna....bár ezt sem feltételeztem rőla, hogy képes megcsalni.

Niall megérintette a vállam, mire egész testem megborzongott. Keze meleg, s puha volt. Átjárta egész testem. Egy könnycsepp kifordult a szememből, de gyorsan eltüntettem, majd odafordultam a fiú felé.

- Kérlek, ne. - csak ennyit tudtam kinyögni. Niall megértette, mit akartam, felkapta a ruháját, majd elindult ki a szobájából. Ajkam harapdálva fojtottam vissza a sírást. Az ajtóban megállt, de nem fordult meg. Nagyot sóhajtott, majd egy szó hagyta el a száját és kiment a szobából. Szeretlek. Ezt mondta. Nem voltam abban az állapotban, de vissza szólhattam volna neki, hogy én is szerettelek. Mégis megcsaltál. Nem ártottam neked, semmit, próbáltam "megfelelni" mégis megcsaltál! 

De nem tettem. Mert én ilyen vagyok. Nem tudok ártani embereknek, pedig ha mondhatok ilyet, most megérdemelné. És meg is fogja kapni. Őrültség....az, de megteszem. Zayn.

*

Reggel dobogásra, s sikítozásra keltem. Rögtön felismertem Gwen hangját. Elmosolyodtam. Kikeltem az ágyból, bementem a fürdőbe, ahol a tükörbe nézve nem ismertem magamra. Hajam arcomra tapadt, szemeim vörösek, s karikásak a sírástól. Miután tanulmányoztam magam, megmostam arcom. A hideg víz hihetetlenül jól esett. Ahogy felnéztem, rögtön egy számomra más ismerősebb lány nézett vissza rám a tükörből.

Kisétáltam a szobából, majd megcsapott a hideg. Az én....vagy is Niall szobájában tök kellemes idő volt. Visszamentem a szobába, majd magamra csavartam a pokrócomat, s újra kiléptem a szobából. Egyszerre velem lépett ki Zayn is. Biztatóan rám mosolygott, majd kitárta karjait. Odamentem, s megöleltem a srácot. Erősen magához szorított, ami most hihetetlenül jól esett. Biztonságban éreztem magam. Elengedtem a fiút, mire arcán féloldalas mosoly jelent meg, felkapott majd levitt a földszintre. Ekkor megláttam a sikoltozó személyt. Tuti megszívatta Louis-t azért kergette. Zayn letett a kanapéra, majd megszólalt.

- Kérsz valamit? Enni, inni?

- Kávét. - mosolyogtam rá, mire ő bólintott és kiindult a konyhába.

*

Mind összegyűltünk a nappaliban, s Niall lelépkedett a lépcsőn. Ekkor mindenki úgy csinált, mintha valami baromira el lenne foglalva. Én és Zayn a telefonján twittereztünk, Gwen Harry haját tette tele mindenféle kütyüvel, s ezt utánozva Louis is elkezdte Liam haját birizgálni.

Niall elég érdekesen nézett minket, majd kicsit durcizva kiment a konyhába. Azt hiszem kezd Gwen terve beválni. Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, de félek is....Hogy Niall megunja, nem fog értem "harcolni" s akkor.....nem tudom mi lesz. De nem is akarom megtudni.

*

- Asszony, menj a konyhába főzz valamit eme gyönyörű hölgyeménynek! - színészkedett Gwen, majd rám mutatott.

- Mi vagyok? - kérdezte Zayn sejtelmesen Gwenre nézve, majd szép lassan elindult felé. A mozgását alig lehetett látni. A lánynak nem nagyon tűnt fel ez. Zayn gyorsabbra fogta, s rögtön elkapta a lányt. Vállára felkapta, majd a kanapéra ledobva csikizni kezdte.

Minden fiúból dőlt a nevetés, de az nem múlta felül Gwen nevetését. A zajra belépett Niall a konyhából majd meglátva a szituációt belőle is kitört. Nevetése mindent eszembe juttatott, s mintha kést döftek volna a szívembe. Nem akartam kimutatni, sem a többieket elkeseríteni, hiszen attól még hogy én szomorú vagyok, nekik nem kell annak lenniük. Feltápászkodtam a kanapéról, majd megindultam fel az emeletre.

A szobába érve ledobtam magam az ágyra, s szemeimből könnyek csordultak ki. Ekkor kopogtak, s egy fekete hajkorona jelent meg az ajtóban.

- Bejöhetek? - kérdezte, mire szemeim megtörölve válaszoltam.

- Persze. - s felültem az ágyból, majd mosolyt erőltettem az arcomra.