3. fejezet

„Azt hittem nagyobb meglepetés nem érhet, de leesett az állam. Pont olyan szobában találtam magam, amilyet mindig is szerettem volna.”

Váltakozó színű falak, sötét fabútorok, egy gyönyörű ágy, egyik sarokba egy komplett felszerelés a rajzoláshoz, festéshez (állvány, mindenféle ecset, ceruza stb.) és külön fürdő szoba. Mikor ezt mind feldolgoztam felsikítottam, és egy lendülettel lerohantam a lépcsőn és megöleltem anyuékat.

-          Köszönöm, köszönöm,köszönöm! IMÁDOM! – sikongattam.

-          Tudtam, hogy tetszeni fog. - mosolygott anya. - Na de nyomás kipakolni, nekünk még beszélnünk kell apáddal. – mondta és a lépcső felé mutatott. Kicsit furcsálltam, ezt de majd elmondja, ha akarja.

Felrohantam a lépcsőn a szobámba. Gyorsan kipakoltam a ruháim, elrendezgettem mindent, kitettem a laptopom és felmentem a netre. Nem volt semmi érdekes, ezért ki is kapcsoltam. Elővettem a gitárom és elkezdtem pengetni. Imádok gitározni! 13 éves koromban tetszett meg nagyon és azóta hobbiszinten gitározom. Ami nálam annyit jelent, hogy nem járok tanárhoz, netről tanulom és kizárólag csak magamnak, és talán a családnak. Néha énekelgetni is szoktam, de nincs jó hangom, ezért ha más is van a közelben csak dúdolgatok.

Elég jól elvoltam a gitárral, mert nem is láttam, hogy a bátyám az ajtóban áll és mosolyogva figyel. Éppen a One Thing-et játszottam a One Direction-től, amikor észrevettem őt. Letettem a gitárt és kérdőn néztem rá.

-          Mi az?

-          Ja, semmi. Csak imádom amikor gitározol. – mondta, majd hátat fordított és kiment a szobámból. Vállat vontam, majd az órára néztem. Öt óra… Mit csináljak?

Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a telefonom, a fülesem, a pulcsim és lementem a lépcsőn. A nappaliban nem találtam a szüleim, ezért a konyhába mentem. Éppen beszélgettek, de mikor beértem mindketten  elhallgattak. Furcsán néztem rájuk, aztán ledaráltam, hogy szétnézek a közelben, telefon nálam.

Kiléptem az ajtón. Elég szép idő volt, pulcsiban pont királyul voltam. Bedugtam a fülesem a telefonba, és a fülembe és elindultam balra, mivel azt az oldalt jobban szeretem. Jó ötlet volt, mert találtam egy kisebb parkocskát, pár utcányira. Leültem az egyik padra és néztem ki a fejemből. Boldog voltam, szóval nem gondolkodtam csak úgy ültem. Gyönyörű park, tuti ide fogok járni. Akár gondolkozni, levegőzni vagy rajzolni.

A telefonom rezgésére figyeltem fel. Körülöttem már minden sötét volt. Ennyire elbambultam volna? Gyorsan megnéztem ki az. Anya… jajj ebből baj lesz.

-          Szia anya, mindjárt indulok, csak elbambultam. 5 perc és otthon vagyok! – daráltam le neki, mielőtt megszólalt.

-          Oké, siess. – mondta morcosan.

Kevesebb mint öt perc alatt hazaértem.  Ledobtam a cipőt, majd a konyha felé vettem az irányt.

-          Megjöttem. – léptem be a konyhába. A szüleim az asztalnál ültek, és gondterheltem meredtek maguk elé. Justin pedig idegesen kocogtatta az asztallapot. Mikor észrevett felnézett és megszólalt. 

- Végre, hogy megjöttél!

- Mi történt? – kérdeztem meglepetten.

Csöng telepedett a konyhéra, majd pár perc múlva apa megszólalt.

-          Haza kell mennünk… - mondta halkan.

-          Apaaaa, ne már! Ezt nem tehetitek velem! Nem akarok haza menni! Végre jóra fordultak a dolgok és most mennénk haza.. Kérlek ne! – szemeim könnyekkel teltek meg. Nem sokáig bírtam visszatartani, elkezdtek legurulni az arcomon a hatalmas cseppek.

-          Még nem fejeztem be. Van egy jó hírünk. Mivel megbízunk bennetek, megengedjük hogy itt maradjatok. - mondta szigorúan apa…de láttam egy halvány mosolyt az arcán.

Felsikítottam, majd megöleltem a szüleim. Justinra néztem. Ő is mosolygott, bár próbált komoly maradni.

 -          De vannak feltételek. – ekkor már mindenki mosolygott. – Nem gyújthatjátok fel a házat, nem rendezhettek nagy bulikat és tisztán kell tartanok magatokat. Mint a felnőttek. És legalább hetente kétszer beszéltünk!

-          Rendben. – mondtuk egyszerre Justinnal.

Eszméletlenül örültem, hogy itt maradhatunk, de sajnáltam, hogy a szüleim hazamennek. Nagyon szeretem őket, hiányozni fognak… De így még inkább úgy érzem hogy új élet kezdődik számunkra.

A bejelentés után megvacsoráztuk, és persze megtudakoltuk, hogy mikor mennek és feltételezhetően mikor jönnek. Csak annyit tudtak mondani, hogy holnap reggel megy a gép.

Vacsi után mindenki ment a szobájába. Én lefürödtem, majd bebújtam az ágyba. Mivel babonás vagyok elalvás előtt megszámoltam a sarkakat a szobámba, és kívántam… Remélem teljesül.