2012. október 26., péntek

9.fejezet


Csalódtam Gwenben. Persze pozitív értelemben. Rögtön elkezdtem irigyelni, hogy milyen hangja lehet, mikor mondta Niall, hogy énekel. De nem számítottam rá, hogy ennyire jó hangra van. Éneke betöltötte a teret, hangszíne teljesen átlagon felüli. Borzasztóan szép.

Ahogy kilépett az ajtón a fiúk, néhány dolgozó, s én vártuk. Utána kilépett egy férfi, akit nem ismertem.
- Jó hírem van! - szólalt meg. - Felkészültél, holnap kezdjük. - mondta Gwenre mosolyogva.
Gwen ujjongva ugrott a nyakába és csak ezt az egy szót ismételgette: Köszönöm! Utána végigölelte a fiúkat, sorba Liamet, Zaynt, Niallt majd maradt Harry és Louis. Harry megcsókolta a lányt, melynek Gwen láthatóan nagyon örült. Majd Louis következett. Szorosan ölelték egymást, ami nagyon sokáig tartott. Louis suttogott valamit Gwen fülébe, melytől a lány feldobódott. Vajon van köztük valami? Vagy talán volt? Gwen felnézett, s találkozott a tekintetünk.

Ellépett Louistól, majd elém állt. Kissé tartottam tőle mire készül, mert komoly arccal állt előttem.
- Hogy tetszett? - kérdezte. Nagyon tisztelem őt, akár mi volt, vagy van köztük Louissal. Hirtelen felindulásból megöleltem. Gwen meglepődött, de visszaölelt.
- Csodálatos. - suttogtam fülébe mosolyogva, mire ő is elmosolyodott.

*

Miután hazaértünk éhesen léptem be a házba. Haza? Jézus.... mióta nem is voltam otthon? Vajon Justinnal mi lehet? Nagyon rég beszéltünk, bár eddig ő sem keresett engem... Ahogy Anne sem. Én már írtam neki pár sms-t, de egyikre sem válaszolt. Nem tudom, lehet elfelejtett?!
Arra eszméltem fel, hogy Louis és Gwen kergetőznek a házban. Majd Gwen a kanapéra kerül, és egymást ütögetik a párnákkal. Hirtelen nem tudtam hova tenni, de ahogy ez kinézett kitört belőlem a nevetés. Az egész ház zengett, mindenki nevetett. Mikor befejezték Gwen felrohant, Louis pedig a mosdóba ment.

A fiúk a nappaliban maradtak, mindenki elfoglalta magát én pedig kivonszoltam Niallt a konyhába. Vagy is nem vonszoltam, hiszen a konyhába mindig szívesen jön. Nagy szemekkel nézett rám, majd nekiláttam szendvicset készíteni, hiszen én már éhen haltam és ahogy láttam Niall is. Gyorsan összedobtam a specialitásom, majd leültünk egymás mellé az asztalhoz. Enni kezdtünk, majd felvázoltam a gondolataim. Niall az az ember, akiben 100 %-osan megbízok.
- Szóval jól tudom, hogy Harry és Gwen járnak?  - kezdtem el mutogatni. Niall mosolyogva figyelt. - Hát persze, hiszen többször is megcsókolták egymást. - adtam meg magamnak a választ. - De Louissal olyan furcsán viselkedik... Olyan.. nem is tudom. Mintha lenne köztük valami. - ekkor a kis ír hercegem felé fordulok. - Van valami köztük? - kérdezem komolyan.
- Van. - válaszol Niall. Óriásira nyíltak a szemeim. Nem számítottam erre a válaszra. Arra vártam, hogy annyit mond hogy ők ilyenek, nagyon jó barátok. De úgy tűnik ez nem így van.

Zayn lépett be az ajtón. Egyszerre néztünk fel rá.
- Megzavartam valamit? Bocsi, nem akartam... - kezdett el magyarázkodni.
- Nyugi, nem. Csak beszélgettünk. - mondta Niall.
- Oké, de azért inkább megyek. - mondta zavartan Zayn.
- Tényleg nem zavartál meg semmit. - mondom mosolyogva, majd Niall felé fordulok. - Nagyon rég voltam otthon, haza kéne mennem.
- Elviszlek. - vágja rá rögtön.
- Inkább sétáljunk. - nézek rá boci szemekkel. Bólint. Felálltam, betettem a mosogatógépbe a tányért, majd rénézek Niallre.
- Ja most? - néz rám nagy szemekkel.
- Most, te idióta. - csapom fejbe magam, majd elkezdek nevetni. Zayn nevetve lépett ki a konyhából.
- Idióta? - áll fel, majd megindul felém. Ijedt arcot vágtam, majd hátráltam. Addig, míg neki nem ütköztem a falnak. Niall csak jön és jön, majd odafogja a kezeim a falhoz. – Jól hallottam? – kérdezi mosolyogva.
Szemébe nézek, majd összeér a homlokunk. Szemei kéken csillognak, boldogság ragyog belőlük. - Szeretlek. - mondom ki azt a szót, amit ennyire őszintén rég mondtam.
- Szeretlek. - mondja, fejét el nem mozdítva. Majd ajkunk összeér. Ez a csók is ugyan olyan érzéki s szenvedélyes mint az összes eddigi.

- Jajj bocsi. - hallok egy hangot, s szétválunk Niallel. Nem érdekelt, hogy valaki látott. Niall hátulról átölel, majd vállamra teszi a fejét, s együtt nézzük az ajtóban álló…..Liamet, aki épp szemeit takarva áll. - Ömm... végeztetek? - kérdezi.
- Semmi baj. - nevetek fel. - És igen.
- Oké. Nem akartam semmit megzavarni, csak inni jöttem. - mondja.
- Nincs baj, épp menni készülünk.
- Hova mentek? - teszi fel a kérdést.
- Hozzánk. -mondom. Liam ránk kacsint. – Ajj már! Nem azért.
- Tényleg? - kérdezi Niall ijedten, majd felnevet.  Mosolyogva hasba vágom, mire felszisszent.

*

Beléptünk a házba. Mintha lakatlan lenne. Sötétség, semmi mozgás, pedig Justinnak már itthon kéne lennie.
- Hahóó - szólalok meg, de semmi válasz. Bemegyek a konyhába, de senki. Fel a szobákba, sehol senki. Ehe....

Niall a nappaliban nézte a tévét. Leültem mellé és ráhajtottam a fejem a vállára, Odafordult, majd puszit nyomott a fejemre.
- Na?
- Nincs itthon senki. Asszem felhívom Justint. - mondom, majd előkotortam a telefont a zsebemből. Niall reflexszerűen lenyomta a tévét, majd felhúzott az ölébe. Mosolyogva megpusziltam az orrát, majd a fülemhez emeltem a telefont. Kicseng....3...4...
- Halló.
- Szia Justin. Hol vagy? - teszem fel a kérdést.
- Itthon. - mondja nyugodtan.
- Nem vagy itthon, mert én is itthon vagyok és te nem vagy itt. - Niall alig bírja tartani a nevetést, s én is elmosolyodok. Hát igen, ezt jól elmagyaráztam.
- Mármint itthon-itthon. Magyarországon.
Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról, s alig bírtam kinyögni ezt a pár szót.
- Mit keresel te otthon?
- Mikor kiírtam, hogy Joshoz megyek, igazából haza jöttem. De inkább adom anyát, beszéld meg vele.
- MI??? Jó..
- Szia kicsim. Justinnak haza kellett jönnie. Sajnos elvesztettem a munkám...és kellett a segítség. Azért nem szóltunk, mert azt hittük, sikerül mindent megoldani és Justin visszamehet, mintha nem történt volna semmi. És hogy ne izgulj. - mondta anya magyarul. Furcsa érzés volt, magyart hallani. Rég lakok már itt és elszoktam tőle.
- Értem... de akkor minden rendeződött ugye? - mondom, s én is magyarul. Niall nagy szemekkel néz rám.
- Hát tudod.... nem kertelek. Nem. És nem tudjuk fizetni a kinti házat. Ne haragudj meg, de haza kell költöznöd. - rögtön záporozni kezdenek a könnyeim...
- NEM! Nem mehetek haza! Anya! - mondom, majd Niall nyakába borulok.
- Mi az? Mi a baj? Léccives beszélj érthetően An! - mondja kicsit hangosan Niall.. Szájára nyomom a mutatóujjam. - Ssss!
- Ki van ott veled? - teszi fel rögtön a kérdést anya.
- Niall. A barátom! - válaszolok. - Anya nem mehetek el! Minden végre jóra fordult. Tudod milyen rossz volt nekem otthon, és itt van egy csodálatos barátom és vannak barátaim is. IGAZ BARÁTAIM! - ekkor megint elkezdtek hullani a könnyek a szememből. Niall aggódva nézett, majd megfogta a kezem. - Anya kérlek!
- Figyelj kicsim, én megengedném, hogy ott maradj, de a házat sürgősen el kell adni... Nem tudnál hol lakni. Ha csak a barátod...
- Nem anya... nem kérhetek tőle ilyet. Niallnek is megvannak a maga dolgai és a többieknek is. Csak a terhükre lennék. - ahogy meghallja a nevét, Niall elvette a telefont a kezemből, majd számon kért.
- Mi történt? Miért sírsz? Mondj már valamit érhetően is! Kérlek! - néz rám komolyan. Szemében aggódást és egyben szomorúságot is vélek felfedezni.

Felvázoltam neki aminek anya mondott. - És most haza kell költöznöm, mert a házat el kell adni.. - fejezem be és egy könnycsepp legördül az arcomon.
- Szó sem lehet róla! - majd a füléhez emeli a telefont. - Jó napot. Niall vagyok, Anette barátja. Kérem hallgasson meg. Teljes szívemből szeretem a lányát! És nem hagyom elmenni. Ha csak ennyi a gond, nálam lakhat. Ennek semmi akadálya. Kérem engedje meg! Nem veheti el tőlem. - mondja, majd az ő szeméből is kigördül egy könnycsepp. Még sosem láttam sírni. Egyszer csak arca felragyog. - Köszönöm! A viszont hallásra! - majd kinyomja a telefont és felém fordul.

Én még mindig ott tartottam amit mondott. "Teljes szívemből szeretem a lányát! És nem hagyom elmenni." Soha nem mondtak még ilyet nekem.  Niall éppen megakart szólalni, mikor ujjamat szájára nyomtam, majd megcsókoltam. Mikor elváltunk mosolyra húzódott a szája.
- Itt maradsz. - mondta, majd nagyokat pislogva néztem rá. - Hozzánk költözöl. - Épp megszólaltam volna, mikor hozzátette. - És nem leszel útban, sem terhünkre! KÉSZ!
- Rendben megértettem! Köszönöm! - mondtam majd szorosan megöleltem. - Ma nem maradunk itt? Most még nem akarok visszamenni a többiekhez.
- Oké, persze. De akkor felhívom a fiúkat. - elővette a telefont majd a füléhez emelte.  - Szia Harry. Csak azért hívlak, hogy ne várjatok haza, ma itt alszunk Anette -nél. Nem, te hülye! Na jólvan. - monda majd kinyomta.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Semmit. - legyintett majd elmosolyodott.

2 megjegyzés: