9.fejezet

Csalódtam Gwenben. Persze pozitív értelemben. Rögtön elkezdtem irigyelni, hogy milyen hangja lehet, mikor mondta Niall, hogy énekel. De nem számítottam rá, hogy ennyire jó hangra van. Éneke betöltötte a teret, hangszíne teljesen átlagon felüli. Borzasztóan szép.

Ahogy kilépett az ajtón a fiúk, néhány dolgozó, s én vártuk. Utána kilépett egy férfi, akit nem ismertem.

- Jó hírem van! - szólalt meg. - Felkészültél, holnap kezdjük. - mondta Gwenre mosolyogva.

Gwen ujjongva ugrott a nyakába és csak ezt az egy szót ismételgette: Köszönöm! Utána végigölelte a fiúkat, sorba Liamet, Zaynt, Niallt majd maradt Harry és Louis. Harry megcsókolta a lányt, melynek Gwen láthatóan nagyon örült. Majd Louis következett. Szorosan ölelték egymást, ami nagyon sokáig tartott. Louis suttogott valamit Gwen fülébe, melytől a lány feldobódott. Vajon van köztük valami? Vagy talán volt? Gwen felnézett, s találkozott a tekintetünk.

Ellépett Louistól, majd elém állt. Kissé tartottam tőle mire készül, mert komoly arccal állt előttem.

- Hogy tetszett? - kérdezte. Nagyon tisztelem őt, akár mi volt, vagy van köztük Louissal. Hirtelen felindulásból megöleltem. Gwen meglepődött, de visszaölelt.

- Csodálatos. - suttogtam fülébe mosolyogva, mire ő is elmosolyodott.

*

Miután hazaértünk éhesen léptem be a házba. Haza? Jézus.... mióta nem is voltam otthon? Vajon Justinnal mi lehet? Nagyon rég beszéltünk, bár eddig ő sem keresett engem... Ahogy Anne sem. Én már írtam neki pár sms-t, de egyikre sem válaszolt. Nem tudom, lehet elfelejtett?!

Arra eszméltem fel, hogy Louis és Gwen kergetőznek a házban. Majd Gwen a kanapéra kerül, és egymást ütögetik a párnákkal. Hirtelen nem tudtam hova tenni, de ahogy ez kinézett kitört belőlem a nevetés. Az egész ház zengett, mindenki nevetett. Mikor befejezték Gwen felrohant, Louis pedig a mosdóba ment.

A fiúk a nappaliban maradtak, mindenki elfoglalta magát én pedig kivonszoltam Niallt a konyhába. Vagy is nem vonszoltam, hiszen a konyhába mindig szívesen jön. Nagy szemekkel nézett rám, majd nekiláttam szendvicset készíteni, hiszen én már éhen haltam és ahogy láttam Niall is. Gyorsan összedobtam a specialitásom, majd leültünk egymás mellé az asztalhoz. Enni kezdtünk, majd felvázoltam a gondolataim. Niall az az ember, akiben 100 %-osan megbízok.

- Szóval jól tudom, hogy Harry és Gwen járnak?  - kezdtem el mutogatni. Niall mosolyogva figyelt. - Hát persze, hiszen többször is megcsókolták egymást. - adtam meg magamnak a választ. - De Louissal olyan furcsán viselkedik... Olyan.. nem is tudom. Mintha lenne köztük valami. - ekkor a kis ír hercegem felé fordulok. - Van valami köztük? - kérdezem komolyan.

- Van. - válaszol Niall. Óriásira nyíltak a szemeim. Nem számítottam erre a válaszra. Arra vártam, hogy annyit mond hogy ők ilyenek, nagyon jó barátok. De úgy tűnik ez nem így van.

Zayn lépett be az ajtón. Egyszerre néztünk fel rá.

- Megzavartam valamit? Bocsi, nem akartam... - kezdett el magyarázkodni.

- Nyugi, nem. Csak beszélgettünk. - mondta Niall.

- Oké, de azért inkább megyek. - mondta zavartan Zayn.

- Tényleg nem zavartál meg semmit. - mondom mosolyogva, majd Niall felé fordulok. - Nagyon rég voltam otthon, haza kéne mennem.

- Elviszlek. - vágja rá rögtön.

- Inkább sétáljunk. - nézek rá boci szemekkel. Bólint. Felálltam, betettem a mosogatógépbe a tányért, majd rénézek Niallre.

- Ja most? - néz rám nagy szemekkel.

- Most, te idióta. - csapom fejbe magam, majd elkezdek nevetni. Zayn nevetve lépett ki a konyhából.

- Idióta? - áll fel, majd megindul felém. Ijedt arcot vágtam, majd hátráltam. Addig, míg neki nem ütköztem a falnak. Niall csak jön és jön, majd odafogja a kezeim a falhoz. – Jól hallottam? – kérdezi mosolyogva.

Szemébe nézek, majd összeér a homlokunk. Szemei kéken csillognak, boldogság ragyog belőlük. - Szeretlek. - mondom ki azt a szót, amit ennyire őszintén rég mondtam.

- Szeretlek. - mondja, fejét el nem mozdítva. Majd ajkunk összeér. Ez a csók is ugyan olyan érzéki s szenvedélyes mint az összes eddigi.

- Jajj bocsi. - hallok egy hangot, s szétválunk Niallel. Nem érdekelt, hogy valaki látott. Niall hátulról átölel, majd vállamra teszi a fejét, s együtt nézzük az ajtóban álló…..Liamet, aki épp szemeit takarva áll. - Ömm... végeztetek? - kérdezi.

- Semmi baj. - nevetek fel. - És igen.

- Oké. Nem akartam semmit megzavarni, csak inni jöttem. - mondja.

- Nincs baj, épp menni készülünk.

- Hova mentek? - teszi fel a kérdést.

- Hozzánk. -mondom. Liam ránk kacsint. – Ajj már! Nem azért.

- Tényleg? - kérdezi Niall ijedten, majd felnevet.  Mosolyogva hasba vágom, mire felszisszent.

*

Beléptünk a házba. Mintha lakatlan lenne. Sötétség, semmi mozgás, pedig Justinnak már itthon kéne lennie.

- Hahóó - szólalok meg, de semmi válasz. Bemegyek a konyhába, de senki. Fel a szobákba, sehol senki. Ehe....

Niall a nappaliban nézte a tévét. Leültem mellé és ráhajtottam a fejem a vállára, Odafordult, majd puszit nyomott a fejemre.

- Na?

- Nincs itthon senki. Asszem felhívom Justint. - mondom, majd előkotortam a telefont a zsebemből. Niall reflexszerűen lenyomta a tévét, majd felhúzott az ölébe. Mosolyogva megpusziltam az orrát, majd a fülemhez emeltem a telefont. Kicseng....3...4...

- Halló.

- Szia Justin. Hol vagy? - teszem fel a kérdést.

- Itthon. - mondja nyugodtan.

- Nem vagy itthon, mert én is itthon vagyok és te nem vagy itt. - Niall alig bírja tartani a nevetést, s én is elmosolyodok. Hát igen, ezt jól elmagyaráztam.

- Mármint itthon-itthon. Magyarországon.

Rögtön lehervadt a mosoly az arcomról, s alig bírtam kinyögni ezt a pár szót.

- Mit keresel te otthon?

- Mikor kiírtam, hogy Joshoz megyek, igazából haza jöttem. De inkább adom anyát, beszéld meg vele.

- MI??? Jó..

- Szia kicsim. Justinnak haza kellett jönnie. Sajnos elvesztettem a munkám...és kellett a segítség. Azért nem szóltunk, mert azt hittük, sikerül mindent megoldani és Justin visszamehet, mintha nem történt volna semmi. És hogy ne izgulj. - mondta anya magyarul. Furcsa érzés volt, magyart hallani. Rég lakok már itt és elszoktam tőle.

- Értem... de akkor minden rendeződött ugye? - mondom, s én is magyarul. Niall nagy szemekkel néz rám.

- Hát tudod.... nem kertelek. Nem. És nem tudjuk fizetni a kinti házat. Ne haragudj meg, de haza kell költöznöd. - rögtön záporozni kezdenek a könnyeim...

- NEM! Nem mehetek haza! Anya! - mondom, majd Niall nyakába borulok.

- Mi az? Mi a baj? Léccives beszélj érthetően An! - mondja kicsit hangosan Niall.. Szájára nyomom a mutatóujjam. - Ssss!

- Ki van ott veled? - teszi fel rögtön a kérdést anya.

- Niall. A barátom! - válaszolok. - Anya nem mehetek el! Minden végre jóra fordult. Tudod milyen rossz volt nekem otthon, és itt van egy csodálatos barátom és vannak barátaim is. IGAZ BARÁTAIM! - ekkor megint elkezdtek hullani a könnyek a szememből. Niall aggódva nézett, majd megfogta a kezem. - Anya kérlek!

- Figyelj kicsim, én megengedném, hogy ott maradj, de a házat sürgősen el kell adni... Nem tudnál hol lakni. Ha csak a barátod...

- Nem anya... nem kérhetek tőle ilyet. Niallnek is megvannak a maga dolgai és a többieknek is. Csak a terhükre lennék. - ahogy meghallja a nevét, Niall elvette a telefont a kezemből, majd számon kért.

- Mi történt? Miért sírsz? Mondj már valamit érhetően is! Kérlek! - néz rám komolyan. Szemében aggódást és egyben szomorúságot is vélek felfedezni.

Felvázoltam neki aminek anya mondott. - És most haza kell költöznöm, mert a házat el kell adni.. - fejezem be és egy könnycsepp legördül az arcomon.

- Szó sem lehet róla! - majd a füléhez emeli a telefont. - Jó napot. Niall vagyok, Anette barátja. Kérem hallgasson meg. Teljes szívemből szeretem a lányát! És nem hagyom elmenni. Ha csak ennyi a gond, nálam lakhat. Ennek semmi akadálya. Kérem engedje meg! Nem veheti el tőlem. - mondja, majd az ő szeméből is kigördül egy könnycsepp. Még sosem láttam sírni. Egyszer csak arca felragyog. - Köszönöm! A viszont hallásra! - majd kinyomja a telefont és felém fordul.

Én még mindig ott tartottam amit mondott. "Teljes szívemből szeretem a lányát! És nem hagyom elmenni." Soha nem mondtak még ilyet nekem.  Niall éppen megakart szólalni, mikor ujjamat szájára nyomtam, majd megcsókoltam. Mikor elváltunk mosolyra húzódott a szája.

- Itt maradsz. - mondta, majd nagyokat pislogva néztem rá. - Hozzánk költözöl. - Épp megszólaltam volna, mikor hozzátette. - És nem leszel útban, sem terhünkre! KÉSZ!

- Rendben megértettem! Köszönöm! - mondtam majd szorosan megöleltem. - Ma nem maradunk itt? Most még nem akarok visszamenni a többiekhez.

- Oké, persze. De akkor felhívom a fiúkat. - elővette a telefont majd a füléhez emelte.  - Szia Harry. Csak azért hívlak, hogy ne várjatok haza, ma itt alszunk Anette -nél. Nem, te hülye! Na jólvan. - monda majd kinyomta.

- Mit mondott? - kérdeztem.

- Semmit. - legyintett majd elmosolyodott.