45. fejezet

Álmomban véget ért a nyári szünet, és az iskola padban ültem, a régi osztálytársaimmal. Egyszer csak megszólalt a csengő. Először azt hittem az álmomba cseng, de Niall elkezdett lökdösni, s ekkor visszatértem a valóságba és meghallottam hogy valaki, konkrétan rátenyerelt a csengőre. Kétszázzal rohantam le a lépcsőn, hogy a többiek fel ne keljenek. 

Kinyitottam az ajtót, s nagy szemekkel néztem az előttem álló öt fiúra.

- Hát ti? - kérdeztem, majd beinvitáltam őket. Nem akartam beengedni a hideget, meg én is egy szál sortban és egy topban voltam, szóval nem volt melegem. A fiúkon látszott, hogy nem szomjasak. 

- Háamtbr! - "válaszolt" nekem Dave. Godoltam, hogy be vannak rúúgva, de hogy ennyire? Nem is kérdeztem többet, hanem a nappaliba valamennyire megágyaztam, majd lefektettem őket. 

Komolyan már anyukának érzem magam. A mi fiainkra is én főzök, takarítok, meg gondoskodok és akkor még róluk is. Fáradtam másztam vissza az emeletre, majd dőltem be Niall mellé az ágyba. 

*

- Hahóóó! - hallottam egy ismerős hangot. Nehezen kinyitottam a szemeim, majd megpillantottam magam előtt Liam-et. - Jó reggelt. An, mit keresnek itt Dave-ék?

- Szia. - nyögtem ki. - Éjszaka jöttek, totál be voltam rúgva, nem küldtem őket haza. - fejeztem be. Hangom rekedt volt, s erőtlen. Hát igen. Alig aludtam pár órát..

- Értem. - mondta suttogva, majd halkan felállt és elindult az ajtó felé. - Köszi. - mondta, mire elmosolyodtam.

Kiment a szobából, majd mikor tudomásul vettem hogy úgysem tudok visszaaludni, felkeltem. Bementem a fürdőbe, ahol lezuhanyoztam és megmostam a hajam. Aztán felöltöztem, egy itthoni cuccba, és lebotorkáltam a lépcsőn.

A földszintem nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Csak Josh volt a nappaliban.

- Jó reggelt. - mondtam. Felém fordult majd elmosolyodott. 

- Szia Anette. Hogy aludtál? - kérdezte.

- Hát elég nehezen... Tudod valakik éjjel felkeltettek. - a mondatom végére már nevettem, és ő is elnevette magát.

- Ne haragudj. Nem tudom mi volt este. Semmire sem emlékszek. Tudsz adni valami fájdalomcsillapítót? - kérdezte reménykedve.

- Máris hozom. - mondtam neki. Bementem a konyhába, ahol Liam-et találtam.

- Szia megint. - mosolyodott el. - Hát te? 

- Nem bírtam visszaaludni. - kezdtem. - Meg amúgy is, éhes vagyok. - tettem még hozzá valamit, dehogy azt érezze, hogy miatta keltem fel. Bár így volt, de nem volt baj.

- Értem. Csináljak reggelit? - kérdezte.

- Megtennéd? - kérdeztem nagy szemekkel vissza.

- Persze, hogy meg. Megérdemled anyuci. - mondta mire elenvettem magam. 

- Köszönöm. - dobtam felé egy puszit, majd a szekrényből elővéve a fejfájáscsillapítót visszamentem a nappaliba.

- Kávét nem kérsz? - nyomtam a kezébe a tablettákat, mire felcsillant a szeme. - Máris hozom. - mondtam, majd visszamentem a konyhába. Korán reggel van és úgy pörgök, mint senki más. Hát igen, ez vagyok én.

- Te kérsz kávét? -kérdeztem Liam-et, aki megrázta a fejét.

- Nem, köszi. 

- Liam, a többi fiú hol van? - most jutott eszembe a  kérdés, és rögtön fel is tettem az említettnek. 

- Betessékeltem őket a vendégszobába, meg hozzám. - mosolyodott el. - Érdekes volt. - fejezte be.

- Elhiszem. - képzeltem el a szituációt, majd felnevettem.

- Na kész a reggelid. - mondta, majd letette az asztalra a friss rántottát.

- Hmmmm Isteni az illata. - ültem le az asztalhoz, majd rögtön elkezdtem falatozni. Liam leült mellém, majd elkezdtünk beszélgetni.

*

- Hol a kávém? - jött be Josh, mire a fejemre csaptam. 

- Ne haragudj, elfelejtettem. Máris. - álltam volna fel az asztaltól. Liam csúnyán nézett a srácra, láttam a szemem széléből. 

Gyorsan a fiú kezébe nyomtam a kávét, aki ki is ment a nappaliba. Elmostam a tányért, mikoe Gwen hangját hallottam meg. 

- Főzök még kávét. A többieknek is szükségük lesz rá. - mondta Liam mire bólintottam.

- Oké. Jó ötlet. - adtam oda neki a kávéporos dobozt, majd kimentem a nappaliba.

- Jó reggelt Gwen! - köszöntöttem barátnőmet. Ahogy meglátott szemei nagyra nyitódtak.

- Neked most másnaposan kéne fetrengened a kanapén, vagy az ágyadon, vagy hol a suttyba, de nem lehetsz ilyen fitt! - mondta ki rögtön gondolatait, majd elmosolyodott.

- Én nem vagyok alkoholista. - nevettem fel.

- Én is szeretlek! - mondta, majd egy hirtelen ugrással rám vetődött és velem együtt a kanapéra.

- És ti hogy-hogy itt? - kérdezte a srácot, aki rám mutatott. 

- A fiúk is jól lerészegedtek az éjszaka, és valahogy eljutottak hozzánk, csöngettek, majd felküldtem őket aludni. - mondtam el a történteket.

- A kis pimaszok. - nevetett fel Gwen.

- De te sem voltál semmi. - mosolygott Josh.

- Ne tedd tönkre a reggelem, majd még egyszer berúgok és akkor. - mosolygott a lány az előbb szólóra, majd felállt rólam és felült. 

- Akkor majd legközelebb. - kacsintott a srác. Éppen ekkor cammogott le Louis a lépcsőn, majd ahogy meglátta a helyzetet rögtön odasietett Gwenhez, majd engem arrébb rakva leült mellé és egy hatalmas csókot nyomott a szájára.

- Neked is jó reggelt! - vigyorodott el Gwen. Ekkor Joshra pillantottam, kinek feje vörös volt. Ezt most miért? Remélem hogy nem történt semmi. Nagyon remélem.

- Mindjárt visszajövök! - mondta idegesen, s indult el a fiú a konyhába, majd Gwen is ment utána, ahogy én is. Liam pont kijött, szóval egyedül voltunk a helységben.

- Kérlek, mondd, hogy nem volt semmi tegnap este! - mondta Gwen mire a srác pimaszul elmosolyodott. Nagyra nyitódtak a szemeim, s végig a reakcióit figyeltem.

- Josh! - mondta már idegesen a lány, szeme szikrákat szórt.

- Jól van! - nevetett föl.

- Mi volt? - kérdezte nagy szemekkel a lány, s én is így meredtem Joshra.

- Megbeszélhetnénk ketten? - kérdezte, mire Gwen arcán láttam, egy olyat, "hogy már csak ez kellett" . Segítség kérően nézett rám, de nem tudtam mit tenni. Kimentem a konyhából, majd az ajtóból visszapillantva nem lettem okosabb. Idegesen mentem fel az emeltre, s agyam pörgött. Reméltem hogy nem történt semmi.